Emőd - Nemrégiben – április 19-én - tartotta a Nádi Farkas Íjász Egyesület Tiszaújváros 3D versenyét Emődön, ahol közel százan indultak. Közöttük világbajnok és vb érmes versenyzők is voltak.
Az eseményről illetve az íjász klubról Turi Róbert az egyesület gazdasági vezetője - egyben versenyzője - adott tájékoztatást.
Négy fordulós verseny
- Klubunk idén alakult és székhelye Tiszaújvárosban van – kezdte mondandóját Turi Róbert. - Céljaink: az íjász kultúra ápolása, fiatalok oktatása, bemutatók, versenyek szervezése. Ebben az évben négy fordulós versenyt szervezünk, amelynek első állomása volt a hétvégi viadal. A további három verseny Bükkaranyoson, Tiszaújvárosban és Harsányban lesz.
A sportember elmondta még a verseny érdekességét, miszerint nem a hagyományos két, hanem három dimenziós vagyis élethű célokra (medve, őz szarvas, vaddisznó) kellett lőni. A célok gumiból és polifoam anyagból készültek.
Sikeres rendezés
A klub gazdasági vezetője elmondta, hogy a viadalon közel száz induló volt. Azért csak ennyi mert egész nap szakadt az eső, így néhányan lemondták a versenyt.
- A szervezésben és rendezésben Emődről Ambrus Sándor, Szűcs Gyula és jómagam vettünk részt – ecsetelte Turi Róbert. - Segített még a zökkenőmentes lebonyolításban a klub elnöke Baló Attila is Kesznyétenből és Csillik Péter Polgárról. A versenyre érkeztek íjászok többek között Kecskemétről, Budapestről, Hatvanból, Egerből, Szihalomból, Emődről, Tiszaújvárosból, Sajópetriből és Debrecenből is. Valamennyien elégedetten távoztak, dicsérték a rendezést.
Világbajnok a mezőnyben
A Nádi Farkasok büszkék arra, hogy bemutatkozó versenyükön indult korábbi világbajnok és VB bronzérmes is Polgári Zsolt és Hütter Attila személyében.
A versenyen 20 cél volt 5-50 méter távolságban. Célonként 2 lövést lehetett végrehajtani. Versenyszámok:
Íjak szerint: Csigás vadászirányzékkal, csigás cu, csigás irányzék nélkül, olimpiai, tradícionális, longbow, vadászreflex, számszeríj.
Korcsoport szerint: Senior (50 év felett), felnőtt (18-50 év), ifi (14-18 éves korig), gyermek (10-14 éves korig), Mini (10 év alatt).
Az emődi off-road pálya mögött kijelölt területen megrendezett viadalt Emőd város polgármestere Lehóczky István nyitotta meg. A szervezők köszönik a segítsége Emőd város önkormányzatának és minden támogató vállalkozónak.
Akik kíváncsiak a klubra netán be akarnak kapcsolódni a tevékenységébe megnézhetik a honlapjukat a http://www.nadifarkas.extra.hu/ címen.